2012. szeptember 29., szombat

Álom a megbocsátásról


A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektõl megcsillantak lágy hullámai....
Egyszer csak azt kérdezted:

- Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani?

Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a kérdéssel... Nem is szólaltam meg rögtön, annyira magával ragadt az egész...

- Elvileg igen. - mondtam késõbb.

- És gyakorlatilag?

- Tudod, az ember érdekes teremtmény. Ragaszkodik még saját fájdalmához is. Görcsösen kapaszkodik belé...félti... mert mi lesz, ha elengedi...? Megszûnik valami... Azt már nem látja, hogy nemcsak önmagán segítene....

- De miért van így?

- Mert a fájdalom, a sértõdöttség elhomályosítja a lényeget...

Egy léggömb volt a kezemben, fogtam, hogy el ne szálljon. Vigyáztam rá....hisz tõled kaptam...
Néhány percnyi hallgatás után ismét megszólaltam:

- Figyelj csak ..... a fájdalom is pont ilyen.... - mutattam a léggömbre.

- Milyen? - néztél rám kérdõn.

- ...mint ez a léggömb. Ha elengedem, messzire száll, majd eltûnik....s csak az emléke marad...de nem lesz már a kezemben. A fájdalommal is így vagyunk: nincs többé, ha egyszer elengedtük.

- És ez ennyire egyszerû?

- Nem - mosolyodtam el -, mert ragaszkodom hozzá... Nem akarom elengedni. Hiszen tõled kaptam... De késõbb rá fogok jönni, hogy amíg fogom a zsineget, addig meggátol mindenben, ami teljes embert igényel... Addig csak az egyik kezemmel tudom megfogni a kezedet ... megsimogatni az arcod ... de ez csak fél ... a félig-dolgok életképtelenek... És közben mozdulna a másik kéz is, de a léggömb ...........
Ekkor jön el a pillanat, amikor eldöntjük, melyik a fontosabb; mert a kettõ egyszerre nem tud mûködni. Ha két kézzel akarlak téged, a zsineget el kell engednem... Én pedig szeretlek, és nem érdekel tovább a léggömb...

De sokan gyûjtögetik a fájdalmat, és képesek szinte belefulladni, teljesen ellepi õket, ám elengedni nem akarnak egyet sem...

- Pedig minden könnyebb lenne... - mondtad, és szorosan hozzám bújtál, én két karommal átfontam a nyakad, s a léggömb elszállt....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése