De ő ezt mondta nekem: “Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. (2 Kor. 12: 9)
Nagyon bízató ez az igevers. A versenyszellem mindenütt fellelhető, a legjobb lenni, a legjobbat nyújtani, nem csak az iskolában, munkában, de a kapcsolatokban is. Nem mintha ez rossz lenne. Csak egyszerűen nem lehet mindig, mindenütt a legjobb lenni (ez nem jelenti azt, hogy nem kell a legjobbat nyújtani, ami tőlünk telik).
Isten amikor feladatot bíz ránk, ezt nem aszerint teszi elsősorban, hogy mi mit gondolunk magunkról, mire érezzük magunkat képesnek (lásd Mózest, Gedeont), bár Jézus beszél arról, hogy mielőtt belefogsz valamibe jó lenne előtte felszámolni a költségeket, mégis a szuverén és gondviselő Isten útjait sokszor nem értjük. Elhívhat olyan feladatra, amihez nincs elég erőnk – és ez kegyelem. És lehetőség élni Isten ereje által. Nem könnyű. De aki nem kockáztat, az veszít – hallottam egyszer. Nem meggondolatlanságra, felelőtlenségre bíztatok. Bátorításul írtam e néhány sort elsősorban magamnak. Engedelmeskedni Isten felismert vezetésének, akkor is, ha úgy tűnik erőm feletti a feladat. Csak így lehet megtapasztalni Isten megtartó erejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése