Máriát köszönti Erzsébet, és akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem (az én egész lényem) az Urat. És örvendez [és ujjongásba tör ki] az én szellemem az én megtartó [üdvözítő] Istenemben. Mert reá tekintett [meglátta] az ő (rab)szolgáló leányának alázatos állapotára [alacsony voltára]; mert ímé mostantól fogva boldognak (szerencsésnek; áldottnak) mondanak [hirdetnek] engem minden nemzetségek [nemzedékek].
Mert nagy [fenséges] dolgokat cselekedék velem a Hatalmas [a Mindenható]; és szent az ő neve! És az ő irgalmassága [és könyörülete] nemzetségről nemzetségre [és nemzedékről nemzedékre] vagyon [nemzedékről nemzedékre száll, és marad] azokon, akik őt félik [akik őt tisztelik].
Hatalmas dolgot cselekedék [megvalósította hatalmának uralmát] karjának ereje által [karja bizonyságot tett hatalmáról; megmutatta erejét], elszéleszté [szétszórta] az ő szívük gondolatában [szándékában] felfuvalkodottakat [kevélyeket; gőgösködőket; akiket szívük gondolkodása fennhéjázásra bírt].
Hatalmasokat [a hatalom birtokosait, és uralkodókat] dönt le [és leveti, letaszítja] trónjaikról [a fejedelmi székekből], és alázatosakat [alacsonyakat; megalázottakat; kicsinyeket] magasztalt [és emelt] fel. Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat [bővelkedőket] küldött [és bocsátott] el üresen [üres kézzel, és éhesen].
Felvevé [fölkarolta; gondjába vette gyermekét] Izráelnek, az ő szolgájának ügyét [és gondját], hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. [és amint megígérte atyáinknak]. [Nem feledi irgalmasságát]. Amiképpen szólott [és megígérte kijelentette] volt a mi atyáinknak, Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké [a világkorszakokba (aionba) nyúlóan]! (Luk. 1,46-55)
Mária éneke egybe prófécia is, mert: Mária dicsőítő énekében és magasztalásában mindazokat a próféciákat mondta el, amelyeknek beteljesedését megígérte Isten számára – és az emberiség számára. A Szent Szellem uralma alá kerülve válaszol Isten dicsőítésével Erzsébet szavaira, mégpedig az Ószövetség igéinek egy új összeállításával, amely által a mondottak új tartalmat nyernek. Így kezdi magasztaló énekét: „…Magasztalja az én lelkem (az én egész lényem) az Urat” (Luk. 1.46) idézve Dávidot, aki így énekelt az Úrnak: „Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! És jól tudja ezt az én lelkem.” (Zsolt. 139.14)
Máriát valóban csodálatosan megkülönböztette az Úr, hiszen egyedülálló feladatra kapott elhívást. Ezért így folytatja: „És örvendez az én szellemem az én megtartó Istenemben… Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!” (Luk. 1.47.49) Idézve ezzel a Zsoltárokban és a Sámuel könyvében kijelentett igazságokat: „… Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban.” (1 Sám. 2.1)
„…Az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett! ... Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.” (Zsolt. 118.15-16; 126.3) és végig így folytatja Mária, befejezve az Ábrahámnak tett ígérettel: „Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. (Amiképpen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!” (Luk. 1.54-55) idézve több próféciát, és jelezve azok beteljesülését, hiszen már Dávid így prófétált: „Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását” (Zsolt. 98.3)
és folytatja a Szent Szellem Mikeás prófétán keresztül, kifejtve azt is, hogy mit jelent Isten hűsége, irgalma, kegyelme: „Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben. Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,20.18-19)
Ézsaiás prófétán keresztül pedig így bátorít az Úr, még világosabbá téve az ígéretet: „De te Izráel, én szolgám, Jákób, akit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva. Te, akit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak. Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak” (Ésa. 41,8-10)
Ugyancsak Ézsaiás prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy az előző ige kiről beszél, kit választott el Isten: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.” (Ésa. 42.1)
Az ígéreteknek és próféciáknak, azok teljesülésének valóságos tartalmát pedig az Újszövetség fejti ki: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.” (Gal. 3.16)
Tehát az ígéretek az „Ábrahám magvának” adattak és Krisztusban és az Ő népében teljesedtek be, hiszen a pogányokból lett szenteknek is – akik már a Krisztuséi lettek – ezt mondja a Szent Szellem: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,26-29)
És hogy semmi kétségünk ne maradjon Isten ígéreteivel kapcsolatban, így folytatódik a kijelentés: „Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne /Krisztusban/ van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor. 1.20)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése