Egyik igehirdetés után egy asszony keresett meg. Az elhangzott gondolatok felkavarták, szíven találták.
Arról panaszkodott, hogy két házassága ment tönkre anyja nehéz természete miatt, akivel együtt kellett lakniuk. - Anyám képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám kislánya legyek a házasságban és ne feleség. Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben.
Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá - rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl.
Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg.
Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg.
Mondja: mit tegyek? - Mit tett eddig? - Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
- Mióta imádkozik ezért? - Amióta tudom, hogy gyűlölöm. - Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje? - Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
- Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt? - Hát, hogy szeretni tudjam. - Tehát valami érzésre várt.
Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye?
És az elmaradt. Így van?
- Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
- Szeretnék valami mást is ajánlani. Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban.
- A kereszten?
- Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából.
Édesanyjáért kellene valamit megtennie még.
Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
- De mit tegyek?
- Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud. - De mondtam, hogy gyűlölöm.
- Meg akar gyógyulni? Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
- Kiváltanám.
- Bevenné?
- Bevenném.
- Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet.
Írja?
- Írom.
- Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt.
Kedden: kitakarítom az ő szobáját is.
Szerdán: két szelet süteményt hozok neki.
Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni.
Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja.
Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom.
Pont.
Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig.
Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
- A csókot is kell?
- Igen.
- Évek óta nem csókoltam meg.
- Vállalja ezt a hetet így?
- Megkísérlem.
- Isten segítse. Várom!
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált.
Sírva: - Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta:
- De jó vagy mostanában hozzám.
- Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat.
Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet!
[Gyökössy Endre nyomán]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése