
Néhány perc múlva elérkezett az istentisztelet ideje. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyet, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, arcukon megdöbbenés látszott. A férfi végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk… Ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem.
A prédikátor elővette a Bibliáját és így szólt: „Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, miről fogok ma prédikálni.”
Aztán elkezdett énekelni egy éneket:
„Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette,
Ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette,
Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen,
Akkor már nem hiábavaló az életem.”
Jakab 2,2-4: Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is közönséges ruhában; és rátekintetek arra, akin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású bírákká?
Jakab 4,17: Aki tehát tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése