Ravasz lászló gondolatok: Mennyit ér az imádság

Az első világháborút követő karácsony hetében történt egy kis zöldségesüzletben:

Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletbe, és kért annyi élelmiszert, amennyiből a gyermekeinek karácsonyi vacsorát tudna készíteni. A boltos megkérdezte, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: „Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok felajánlani, csak egy kis imádságot.”

A boltos megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt érzelgős hangulatban azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehet fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: „Írja le egy papírra!” Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta a boltosnak, miközben ezt mondta: „Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál.”

A zöldséges átvette, már sajnálta is, hogy ezt kérte, de aztán egy ötlete támadt. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot, anélkül, hogy elolvasta volna, és így szólt: meglátjuk, mennyit ér az imádság.

Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de nem sikerült neki. arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar.

Végül így szólt: „Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó, tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva.”

Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót, és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának ujjával törölgette a szemét. A boltos nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen, úgyhogy odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül, hogy szólt volna.

Amikor az asszony távozott, a boltos megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében felfedezte a titkot. A mérleg eltört. A papírlapra az volt írva: „Kérlek Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket ma.”

Bejegyezte: Lőrincz Lóránd