A vádló

A te hibád. Jogosan érzed magad rosszul, fájjon csak, érezd a súlyát. Lehet, hogy régen volt, lehet, hogy megvallottad már sokszor de engem ez nem érdekeld. Rosszul döntöttél akkor. Elszúrtad. Látod, mi lett a vége? Te csináltad magadnak a bajt. Te tehetsz róla. Rosszabbat érdemelnél, érted? Igen, tépd csak fel újra azt a sebet, megérdemled. Ez vagy te. Sosem menekülsz ezektől az emlékektől, sosem fogod elfelejteni, sőt, emlékezz. Úgy van, sírj, zokogj, vádold, ostorozd magad. Nem érdemelsz megbocsátást. Örökre vésődjön ez a lelkedbe, száradjon rá, döngöljön földbe, sőt, legyen hatással az énképedre, a tetteidre, a jövődre. Ez vagy. Nem tudsz változni. Nem hagyom.

A vádló mindig lesben áll. Minden percben. Ha jön egy gyenge pillanatod, ő rádugrik és szétszed. Visszahúz a múltba, visszahozza az emlékeket, az érzéseket. Azt akarja, hogy ott maradj, hogy lebilincseljen, tehetetlenné tegyen, hogy elhitesse veled: ez vagy te, a rossz döntéseid hozzád tartoznak, nem tudsz változni. Két dolgot tehetsz: hiszel neki és hagyod, hogy megkötözzön, rabszolgává tegyen, ostorozzon. Vagy nem dőlsz be a hazugságainak, a vádló képébe nevetsz és inkább azt választod, hogy az Igazság szabaddá tegyen.

Gyermekem, több, mint 2000 éve meghaltam érted. Ott a kereszten minden vétkedet eltöröltem. Mindet. Érted? Azokat is, amiket elkövettél, azokat is, amiket el fogsz követni. Az enyém vagy már. Megvallottad a vétkeidet és én tudod, mit teszek velük? Olyan messzire vetem azokat, amilyen messze van Kelet a Nyugattól. Soha, SOHA nem emlékezem meg róluk. Minden reggel új kegyelemmel várlak, új esélyekkel, új kalandokkal, új áldásokkal. Soha nem foglak vádolni. Semmit nem tudsz tenni, semmi olyat nem tudsz megvallani, amitől kevésbé szeretnélek. Szeretlek, igaz és teljes szeretettel és ez SOHA nem fog változni. Soha. Nálam biztonságban vagy. Én vagyok az, aki meggyógyítalak és változtatlak, aki felemellek és erőt adok. Hallgass rám. Figyelj rám. A múlt, az a múlt. Mögötted van, ki van fizetve érte az ár. A Sátánnak nincs hatalma fölötted, amikor az én kezeimet fogod. Állandóan fog súgni dolgokat, állandóan vádolni fog, de te rám hallgass. Tudom, nem mindig könnyű. De hidd el, ha segítségért kiáltasz, ha az Én nevemet hívod, akkor ő el fog menekülni. Jól tudja, hogy jogtalanul vádol, hiszen én már elfeledtem, én már megbocsátottam, én már soha nem emlékezem meg róluk – így neked sem kell. Szabad vagy. Nem a rossz döntéseid határoznak meg, hanem az, ahogy én tekintek rád, ezt sose felejtsd el. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. Szeretlek.

http://www.ujragondolo.hu/a-vadlo/