A hitből való gyógyulás nem helyettesítője a gyógyszereknek vagy a sebészetnek, hiszen jó az orvosság, amit a tudomány hozott létre. Az orvosok eszközök Isten kezében. És tény az, hogy Isten sokszor inkább választja az eszköz nélküli gyógyítás módját. Ennek inkább örülnünk kell, mint haragudni érte.
Nem mindig voltam ezen a nézőponton, bár már évek óta keresztyén vagyok. Tény az, hogy csupán évekkel azután volt olyan élményem, amely Isten gyógyító erejéről meggyőzött, hogy realizáltam, mi is történt tulajdonképpen. 1953. augusztusában történt, hogy az öt éves Róbert Kas-nert hozták hozzám, hogy sérült szemét kezeljem. Egy üvegszilánk esett a pupillájába. A szemvíz kifolyt, és az írisz kiállt a sérülés helyéről.
Fiam és én az Aultman kórházban teljesítettünk szolgálatot. Az íriszt visszahelyeztük a helyére és betapasztottunk egy lecsüngő sérült részt. – Tizenkét nap múlva egy szombat reggel levettük a kötést és láttuk, hogy a lecsüngő rész nem tart, az írisz újra kijött a helyéről a pupillán keresztül. Újra operálni kellene, és ennek időpontját keddre tettük, három nappal későbbre.
A hét végére haza engedtük a gyermeket a szülőkkel, de kedden reggel már újra az operáló asztalon volt és előkészítettük a műtétre. Mielőtt hozzákezdtem volna, még egyszer megvizsgáltam a gyereket. Nem tudtam hinni a szememnek, hogy mit láttam, és hívtam a fiamat, hogy ő is nézze meg. A szem teljesen egészséges volt. Nem volt rajta mit operálni. Meg voltunk lepve, sőt kissé zavarban is voltunk. Nem volt más hátra, mint leszerelni mindent, és a fiút visszavinni a szobájába.
Megijedtem és a gyerek szüleit hívtam. Az ő válaszuk megvilágította a helyzetet. Elvittük Robertet a K. Kuhlman szolgálatra vasárnap. Imádkozást ajánlottunk fel a gyógyulásáért.
Hat nap múlva ismét megvizsgáltam a szemet. Jól gyógyult, jó kozmetika – írtam az elbocsátó lapjára. 1954. január 9-én, majdnem négy hónappal később teljesen tünetmentes volt. Teljesen érthetetlen volt előttem mindez, és ezért hagytam, hogy feledésbe menjen. De 1957-ben egy clevelandi templomban előadást hallottam E.G. Nealtól, aki a hitből való gyógyulásról beszélt. Ekkor kezdtem érteni. Megvettem a könyvét: „Réporter Finds God through spiritual healing” (Egy riporter megtalálja Istent a szellemi gyógyulás által), és
megértettem. Mindig hittem abban, hogy a vallás meggyógyítja a lelket és az orvosság a testet. Lehetséges, hogy Isten a testet is meggyógyítja? Mikor orvosi pályámra készültem, az iskolában úgy tanultam, hogy van orvosság, ami gyógyít, és vannak doktorok, akik rendelik az orvosságokat. Az emberek anyagiasak, azt gondoltam, ezért őket csak anyagias (materiális) gyógyszerekkel lehet kezelni.
Most megértettem, hogy az ember materiális, és egyszer s mind lelki felépítésű, és Isten, a nagy Gyógyító, gyakran átlépi természeti törvényeit természetfeletti törvényekkel szeretetből és kegyelemből, és csodálatos módon gyógyít. Ezzel a megújult felfogással, megértéssel hallgattam dr. A.W. Price előadását Philadelphiából, mikor Chautauquaban beszélt a következő nyáron. Ott volt egy kis nyári lakunk, de én soha ügyet se vetettem az ott elhangzó lelki gyógyulásról szóló előadásokra.
Most nemcsak meghallgattam és megértettem, de azzal végeztem be a hetet, hogy csatlakoztam a Szent Lukács orvosi rendhez, amely a lelki
gyógyulások tanításának és gyakorlásának szentelte magát.
Visszatérve Catonba indíttatva éreztem magam, hogy meggyőzzek másokat nemcsak arról, hogy az ilyen gyógyulás lehetséges, hanem hogy kívánatos is. Néhány társam, különösen a lelkészem (aki különben jó barátom volt) azt mondta, hogy lelki betegség tünetei mutatkoznak rajtam. – Különben azóta mindezek beléptek a Szent Lukács orvosi rendbe.
Röviddel ezután, miután egy ideig Indiában voltam, mint misszionárius orvos, megszoktam, hogy műtét előtt hangosan imádkozzam. A misszionáriusok mind ezt teszik. Mikor visszatértem a gyakorlathoz, megértettem, hogy amit a misszió mezején megtettünk, érdemes itthon is gyakorolni. Félretéve minden büszkeséget
elhatároztam, hogy a műtőben hangosan imádkozom operáció előtt. Sohase bántam meg.
Az egész műtő hangulata megváltozott. A betegek, ápolók, asszisztensek – mindnyájan változáson mentünk át azáltal, hogy Istenhez folyamodtunk imádságunkban, mielőtt a műtéthez kezdtünk volna. Megborzongatott annak tudatosítása, hogy a Nagy Orvos mellettünk van. Az ő jelenléte a felelősségnek nagy terhét leveszi a
vállunkról.
Nemcsak az operáló teremben van elhatározó jelentősége, hanem a beteg gyógyulása szempontjából is. Ez különösen megáll az olyan páciensek között, akiknek lelki problémáik vannak, és akik szabadulást nyertek ezen a téren.
Még kétségeim voltak, hogy vajjon Isten az imádság következtében tényleg közbelép-e és szervileg azonnali gyógyulást ad-e. Mindig hittem abban, hogy Isten a testet azonnal és igazán meg tudja gyógyítani, de sohase tudtam, hogy akarja-e. Ez csak azóta van, mióta a Kasner-eset történt.
Visszamentem és újra megvizsgáltam. A pupilla sérülése tökéletesen meggyógyult, sebheg nélkül. Ezt csak Isten tudja megtenni. És megtette K. Kuhlman imádságára. Többet szerettem volna tudni róla, ezért Pittsburghba utaztam, Pennsylvaniába, hogy részt vegyek
csodaszolgálaton. Később személyesen is beszéltem vele. Nekem semmi tennivalóm nincs ezekkel a gyógyulásokkal – mondta. Mindezeket a Szent Szellem végzi.”
Az a tény, hogy ő nem „csinálja” a gyógyításokat, meggyőzött arról, hogy szolgálata természetes. Ugyanakkor bevallotta nekem, hogy sohase olvas könyveket az isteni gyógyulásokról, mert azt akarja, hogy tiszta elmével, tiszta csatornája legyen a Szent Szellem erejének. „Mikor kilépek az emelvényre – mondta – teljesen Istentől függök. Bízom Istenben, hogy csodák fognak történni – és meglesznek.” Nincs semmiféle szellemi zárlat, vagy más ilyesmi. Ez a szellemi gyógyulás titka.
Orvosi szempontból itt nincs mit megérteni, sem magyarázni. Nekünk, doktoroknak csekély tudásunk van. Sokszor ez a tudás az igazság elzárója lehet. A tudás nem mindig ad választ. Vannak dolgok, amiket hitben kell elfogadnunk.
Lehet, hogy ez az értelme annak, amit Pál mond: A világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. (1 Kor. 1,27)
És az értelem szerint a szellemi úton való gyógyulás épp oly lehetetlenség, mint értelmünk által Isten létezése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése