Odafutott hozzá egy ember, térdre borult elõtte és megkérdezte tõle: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig így válaszolt neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten. (Márk 10, 17-18)
Ebben az ifjú emberben igazán nemes törekvés, felfelé vonzódás élt, amit Isten ébresztett benne. A legmagasabb cél lebegett szeme elõtt: az igazi és örök élet elnyerése. De még nem ismerte igazán saját magát. Térdre borult az Úr elõtt, hogy a békesség után való forró vágyakozását így is kifejezésre juttassa.
Néhány perc múlva mégis kedveszegetten hagyja ott Jézust. A lelkesedés gyakran csap át az ellentétbe. Az igazság igen józan valami. S mivel Jézus maga az igazság, gyakran kijózanítólag hat. "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten." Jézus nem azt mondja önmagáról, hogy õ nem jó, mert hiszen õ igazán az volt. Tõlünk bûnös emberektõl el is határolja magát, mikor ezt monda: "...ti gonosz létetekre..." (Lk 11, 13); vagy amikor ezt a kérdést teszi fel: "Közületek kicsoda bizonyíthat rám bûnt?" (Jn 8, 46). De ugyanakkor tudta, mint senki más, mi a bûn.
- Az ifjú azonban nem ismerte fel Jézusnak, mint Isten Fiának ezt az egyedülálló vonását, hogy közvetlen részese az abszolút isteni jónak. Csak egy tanítómestert látott benne, s így ez a megszólítás "jó Mester" az õ esetében helytelen volt. Jézus meg is rója érte. Látva, hogy ez a fiatalember túlságosan bõkezûen osztogatja a "jó" jelzõt. Persze önmagát is annak tartja, mert nincs tudatában annak, hogy õ is bûnös Isten törvényének megszegésében. Túlértékeli önmagát. Jézust azonban nem lehet udvariaskodással megvesztegetni: "senki sem jó" - te sem!
Mennyire szüksége van nemcsak szívünknek, de beszédünknek, kifejezési módunknak is a megtisztulásra. Sokszor esünk túlzásokba, használunk hangsúlyozottabb kifelezéseket, hízelgõ szavakat s közben belül egészen mást gondolunk. Vagy nagyon is lelki módon akarunk beszélni, sokszor vesszük a szánkra, hogy "az Úr" s közben lassanként csak üres "uram-uramozás" lesz belõle. Minden olyan beszéd, mely nem fedi a tényeket, a belsõ igazságot, csak üres frázis-halmaz, fedezet nélkül való hamis pénz. Legyünk beszédünkben is mértéktartók, egyszerûek, igazak, ragaszkodván mindig a teljes igazsághoz. Így jutunk ahhoz is közelebb, aki maga az Igazság.
Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből
http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn?ho=1&nap=18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése