Szeretnénk három részben közreadni azt az írást, amely Wolfgang Simson: House Church (Házi gyülekezet) című könyvében fogalmaz meg. 15 pontban foglalja össze, hogy miért gondolja úgy, a Gyülekezet következő reformációjának kulcsa a házi gyülekezetek lesznek. Bár lehet némelyik pontját vitatni, de kétségtelen, hogy nagy hatású, messzire vezető, és rendkívüli módon inspiráló amit megoszt. Itt olvasható a 3. rész:
11. Ne az embereket hozzuk az egyházba, hanem az egyházat vigyük az emberek életébe
Az egyháznak abba kell hagynia, hogy megpróbálja bevinni a templomba az embereket, inkább az egyházat, magát Krisztust kellene az emberekhez elvinnie. Az egyház feladata nem merül ki abban, hogy hozzátesz a már meglévő struktúrához.
Az egyháznak gombamód kell elterjednie saját magának a spontán megsokszorozódása útján a világ azon részeire, ahol Krisztust még nem ismerik.
12. Az úrvacsora valóságos vacsora valós étellel
Az egyházi tradíciók miatt vallásos formában „ünnepeljük” az úrvacsorát – s tesszük ezt általában néhány csepp borral, ízetlen ostyával vagy kenyérrel, általában egy délelőtti istentisztelet néhány percében, ráadásul unottan és szomorú arccal. Az első keresztények számára az úrvacsora valós vacsora volt szimbolikus jelentéssel, s nem szimbolikus vacsora valós jelentéssel. Isten újra az alkalmaink részévé szeretné tenni az étkezést, mert azzal együtt mindig beszélgetések, bensőségesség, szívélyesség, egymás megvendégelése, a szeretet gyakorlása, egyszóval közösség jár együtt. És éppen ez lenne a gyülekezet eredeti célja.
13. Felekezetek helyett egész várost átfogó ünneplés
Sajnos az egyház mai állapotát szemlélve úgy tűnik, mintha Jézus egy egyetemes mozgalmat hozott létre, amely vallásos közösségek millióit szülte. Globális hálózatuk van, mindegyik a saját kereszténység-variációját reklámozza, és bár egységet hirdetnek, ha őszintén beismernék, mást se tesznek, mint versenyeznek egymással. A kereszténységnek ez a fajta felszabdalása a protestantizmust társadalmilag is jelentéktelenné tette. Gyülekezeteink többnyire tradíciókkal és belső vallási harcokkal vannak elfoglalva, ahelyett, hogy a világ előtt közös bizonyságtétellel lépnének fel.
Jézus soha nem mondta az embereknek, hogy szerveződjenek felekezetekbe. Az egyház kezdeti időszakában a keresztényeknek kettős azonosságtudatuk volt: igazán Istenhez tartoztak, vertikálisan kapcsolódtak hozzá, aztán földrajzi elhelyezkedés alapján horizontálisan kapcsolódtak egymáshoz is. Ez nem csak azt jelentette, hogy a keresztény szomszédok házi csoportokba szerveződtek, s megosztották egymással az életüket, hanem hogy a város- vagy régióbeli keresztények összegyűltek, s közös azonosságtudattal ünnepeltek, ezzel bemutatva a városban vagy régióban működő egyház egységességét. Ha a szomszédságokat közösségtudat fűzi össze, az a Krisztus Egyházát egyrészt társadalmilag jelentőssé teszi, a mondanivalója meggyőző lesz, másrészt visszatérünk a biblikus modellhez.
14. Az üldöztetésnek ellenálló lelkület
Jézus Krisztust, a kereszténység fejét megfeszítették. A mai követői valamilyen címmel, kitüntetéssel vagy társadalmi elismertséggel rendelkeznek, rosszabb esetben azonban nem is éri meg észrevenni őket, annyira jelentéktelenek. Ha kitűnnek valamivel, az nem kapcsolódik a hitükhöz, egyébként meg nem tűnnek ki semmivel sem embertársaik közül. „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek” – mondja Jézus.
A Bibliában leírt kereszténység valós fenyegetés a pogány, istentelen, bűnös világ számára, amelyben az irigység, a materializmus, a féltékenység uralkodik. A Sátán befolyásolja az etikához, szexualitáshoz, pénzhez és hatalomhoz való hozzáállást ebben a világban, a keresztény ember tehát vagy feltűnik, vagy eltűnik benne. Sok országban a mai kereszténység egyszerűen túl ártalmatlan és udvarias ahhoz, hogy érdemes lenne üldözni. De mihelyt a keresztények megütik az Újszövetségben előírt mércét, bűnnek hívják a bűnt, a világ természetes reakciója mindig vagy megtérés vagy üldöztetés volt és lesz.
Ahelyett, hogy kényelmesen befészkelnénk magunkat a vallásunkba, a kereszténységnek fel kell készülnie arra, hogy a világ számára is látható módon fellépjen a globális humanizmus, vagyis a modern rabszolgaság ellen, miszerint kötelező szórakoznunk, létünk értéke egyenlő a fogyasztásunkkal és jogtalanul középpontba helyezzük az „én”-t, mint az univerzum központját. Emiatt kell a kereszténységnek a világ „elnyomó toleranciáját” éreznie, annak a világét, amelyik elvesztett minden abszolútumot, s így elutasítja, hogy figyelembe vegye és engedelmeskedjen a teremtő Isten abszolút mércéjének. Most kell felkészülnünk a jövőre azzal, hogy üldöztetésnek ellenálló lelkületet és még ellenállóbb szerkezetet alakítunk ki.
15. Az Egyház visszatér az otthonaiba
Az ember számára hol a legkönnyebb lelkinek lenni? Talán megint szent ruhába öltözve a pulpitus mögé bújva, s szent szavakat prédikálva egy közömbös tömegnek, aztán visszavonulva az irodába? S hol a legnehezebb, s egyben leghatékonyabb lelkinek lenni? Otthon, a feleség és a gyerekek előtt, ahol minden, amit teszünk, automatikusan tesztelés alá kerül, ahol a képmutatást hatékonyan ki lehet gyomlálni, s ahol a hitelesség erősödhet.
Sok keresztény menekül a család elől, mert ez olyan hely számára, ahol kudarcot vall a lelki életben, hogy aztán egy szent épületben álarc mögé bújva játssza el a kereszténységet távol a valós élettől. Isten azon van, hogy visszahódítsa az otthonokat, s a gyülekezet térjen vissza a gyökereihez, oda, ahonnan származik. Szó szerint hazatérésről van szó, hogy a világ történelmének végén Krisztus egyháza ismét az otthonokban legyen - úgy, mint a legelején.
Különféle háttérrel, felekezettel, körülményekkel rendelkező keresztények hallják tisztán, amit Isten Szentlelke az Egyháznak mond, s kezdenek el eszerint cselekedni, s egy test szerint működni. A szomszédok házi csoportokba szerveződnek, aztán egy város vagy régió csoportjai összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljenek.
Téged is hívunk, hogy légy te is ennek a mozgalomnak a részese! Talán a te otthonod is egy olyan ház lesz, amelyik megváltoztatja a világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése