Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22:37-39)
Szeresd az Urat és szeresd felebarátodat! Vagyis szeretni és ezt a szeretetet gyakorolva élni. Ettől függ számomra Isten minden kijelentése! Tudok-e szeretni? Tudom-e Istent szeretni, és tudom-e a másik embert szeretni? Sőt, tudom-e ezt egyszerre tenni? Mivel e kettőtől függ minden az Istennel való kapcsolatomban, ezért nyilvánvalóan ki kell jelentsük: e kettőtől együtt függ!
Mi azonban szeretnénk olykor legalább az egyiket megspórolni valamiért! A világ válságban van és ez a válság folyamatosan jelentkezik! Időnként koncentráltabban, máskor kevésbé!
Nézzük csak, hogy van ez!
Az ember történelme során hol az egyik feléről feledkezik meg, hol a másik feléről. Az egyik, mikor úgy akarunk embert szeretni, hogy Istent kihagyjuk. Történelmünkben folyamatosan jelentkezik ez. Egyszer humanizmusnak nevezzük, máskor felvilágosodásnak. Olykor kijelentjük, hogy „minden ember egyenlőnek születik”, máskor pedig a „Szabadság, egyenlőség testvériség” jelszóval fejezzük ki igyekezetünket. Filozófiai rendszert alkotunk, mely kizárja Isten létezését és ráépítünk erre egy társadalmi rendszert.
De az ember összes ilyen törekvése közül melyik hozott igaz emberszeretet e világra? Egyik sem, állapíthatjuk meg szomorúan! Vért, szenvedést és egyeseknek hatalmat hozott csupán… (Prókai Árpád)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése